Kaphatunk-e olcsón igazán okos telefont? Igen.

De nézzük először pontosan az okostelefon fogalmát. Régen ugye a betárcsázós, otthoni vonalas készülékek korában még álmodni sem mert az emberiség arról, hogy valakit majd akkor is el lehet érni telefonon, ha már úton van.

Nagyon gyorsan elkezdtek fejlődni a telefonok, megjelentek a mobilok, kinyitható, csúsztatható, sima formában, aztán hatalmas ugrás volt, amikor piacra dobták az érintő kijelzős készülékeket. Az okostelefon általános definíciója annyit tesz, hogy egy készülék, ami olyan, mint ez számítógép, csak lehet vele telefonálni. Alapvetően az okostelefonok 2 dologban különböznek a sima mobiloktól, ahogyan elkészítik, összerakják őket, és ahogy használják. Hatalmas előrelépés volt, hogy lehetett internetezni, fényképezni a készülékkel, email-eket kezelni, naptárt használni, ami nagyban megkönnyítette a mai ember életét.

Kevesen tudják, hogy az első okostelefon egy IBM márkájú készülék volt. Nagyon különböző árkategóriában lehet már kapni készülékeket, kezdve a pár tízezer forintos összegtől a fél milliós tételekig nagyon széles skálán mozognak az árak. Aki középkategóriás telefont szeretne, jobbára kínai gyártmányút keressen, hiszen ezek azok a mobilok, amelyek jó minőségűek, és az áruk sem vészes. Például a Xiaomi, ami sosem hagyta még cserben a vásárlóit, ám ha mégis baj lenne, mondjuk meghibásodik, vagy leejtettük, van jó pár xiaomi szerviz, ami a rendelkezésünkre áll.