Minden gép veszélyes

Akik gépekkel foglalkoznak, a munkahelyükön biztos tudnának mesélni, ki milyen módon járta már meg, milyen kisebb-nagyobb baleseteket szenvedtek, még akkor is, ha tisztában voltak ezen veszélyekkel. Hiszen elég egy pillanat, amikor nem figyelünk oda eléggé és már megy is van a baj, Például egy olyan villanyszerelő sincs, akit legalább egyszer ne rázott volna már meg az áram. De idővel mindent kitanulva, óvatosabban és körültekintőbben állunk ezekhez a gépekhez.

Viszont, mi van akkor, ha új gép kerül a kezünk alá? Újabb kihívás, egy vagy több újabb veszélyforrás. A gépek üzembe helyezése nem megy egyről a kettőre, főleg, ha veszélyes munkaeszközről van szó. Veszélyesnek nevezzük azt, ami súlyos károsító hatással bír, mint egy szalagfűrész, vagy mint egy présgép. Első lépésként meg kell nézni, hogy az a hely, ahova mi egy új gépet szeretnénk, megfelel-e az előírt munkavédelmi körülményeknek. Ezen vizsgálatot csak is munkavédelmi szakképesítéssel rendelkező ember végezheti el. Ő meggyőződik arról, hogy a gép érintésvédelme rendben van, megvannak-e a munkaeszközre vonatkozó megfelelőségi nyilatkozatok, tanúsítványok, a szükséges hatósági engedélyek, valamint az üzemeltetéshez szükséges utasítások.

Ha mindent rendben talál, akkor írásban elrendelheti az üzembe helyezést, amit öt évente felül kell vizsgáltatni. Ezt követően munkavédelmi oktatást kell tartani, amely során az új géppel kapcsolatos veszélyekre hívják fel a figyelmet, és megtanítják, hogyan kerüljük el a baleseteket. Mint láthatjuk, ez egy nagyon összetett és komplex feladat, így szükségünk lesz egy olyan csapatra, akik mindent tüzetesesen átvizsgálva az előírásoknak megfelelően, mindent ellenőriznek. Egy olyan csapatra, akik hivatása a munkavédelem és ezzel együtt az emberek biztonsága. Egy olyan csapatra, aki szívén viseli az emberek és cégünk sorsát. Ez a csapat pedig nem más, mint az Active Safety, aki a legjobb választás, ha te is adsz a részletekre.

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük