Ismerkedni sosem könnyű, és ma már az a helyzet hogy az ember rászokott arra, hogy még segíteni is csak nagyon extrém körülmények között mer, és ezért nem is tudom senkire se rávetni a követ, mert bizony már én is láttam olyat, hogy az ember akinek segítettek nem hogy örült volna ennek, hanem még kikérte magának, hogy ő meg tudja egyedül oldani a dolgokat és nincs szüksége másra ehhez. Persze én is kerültem már szorult helyzetbe és nagyon jól tudom emiatt is, hogy sokszor iszonyat nagy segítséget tud olyan ember is adni, aki nem ismeri a másikat csak éppen hallja vagy látja hogy bajban van vagy problémája van.
Én legutoljára akkor jártam így, amikor egy cukrászdába beültünk a barátaimmal, és hát persze sikerült egy óvatlan pillanatban leejtenem a telefonomat, és az teljesen darabjaira tört, mármint csak a kijelző, de bőven elég volt ahhoz, hogy teljesen kétségbe essek, hiszen fogalmam sem volt, hogy hol van megbízható xiaomi szervíz budapest területén. A kétségbeesést feltehetően a két asztallal odébb ülő ember is jól láthatta, hiszen egyszer csak a pincér hozott nekem egy nagyon kedves üzenetet egy tökéletes elérhetőséggel egy xiaomi szerviz csapat nevével és címével. Fogalmam sem volt hirtelen hogy ki küldhette, de aztán rájöttem, hogy bizony nem is messze egy kedves arc aranyosan mosolyog rám, és a következő pillanatban már egy randevú kérdését tette fel nekem. Persze ezek a helyzetek nagyon szokatlanul hatnak az ember életére, de azt kell mondjam, hogy én ezzel az úriemberrel azóta is tökéletes kapcsolatban vagyok, így duplán megérte a segítséget adni és kapni is.