A gyerekek nagyon fontos helyet foglalnak el az életünkben, és nagyon nehéz elfogadni, hogy egyszer csak elkezdenek felnőni. Már nem a mi társaságunkat igénylik hanem bizony leginkább a barátokkal és osztálytársakkal szeretnek időt tölteni, már nem bújnak hozzánk annyit, leginkább csak hogyha baj van, és persze egyre önállóbbak és egyre felnőttesebb dolgokat szeretnének magukénak tudni. Ez a folyamat természetes és nem is szerettem volna gátolni én sem soha, viszont azt sem gondoltam, hogy ennyire nehéz helyzeteket és nagy fejtörést fog hozni számunkra szülőként ez az időszak.
Történt például, hogy a fiam bejelentette, hogy szeretne egy iphone telefont, és hát persze mi eleinte nem tudtuk, hogy megadjuk-e neki ezt a vágyát, hiszen nem kis összegű telefonról beszélünk és bizony mi nem szerettük volna őt sosem elkényeztetni. Tudja is, hogy mindennek értéke van, és azt is, hogy ez egy nagyon drága telefon, és mivel láttuk, hogy ezzel nincs gond, úgy döntöttünk, hogy megkapja amit szeretne és vettünk neki egy iphone készüléket.
Én azonban már rögtön az elején leszögeztem, hogy ha bármilyen baja esik, betörik a kijelző vagy elhagyja, esetleg összetöri vagy a napon hagyja és tönkremegy, neki kell megjavíttatni. Nekünk van rá tökéletes iphone szerviz csapatunk, akikben maradéktalan megbízunk és már számtalanszor kisegített minket is az apjával a bajból, de neki kell megjavíttatni a telefont. Elvinni, kapcsolatot felvenni, kifizetni, mindent, hiszen ha valaki elég nagy hogy ilyen telefonja legyen ahhoz is elég nagynak kell lennie, hogy a felmerülő problémákat meg tudja oldani.
Mondanom sem kell, hogy egy hónap alatt két kijelzőcsere is szükségessé vált a fiam legújabb telefonjában, hiszen kétszer is leejtette, de azt kell mondjam, hogy szó nélkül felvette az iszereles csapatával a kapcsolatot és meg is oldotta a feladatot. Azt hiszem tényleg kezd felnőni a fiam, ami miatt az egyik szemem nevet, a másik pedig sír.