Kétségbeesett keresgélésem eredménye

Amikor megtudtam a jó hírt, hogy életem első állásinterjúja jól sikerült és felvételt nyertem arra a helyre, ahol biztos vagyok benne, hogy nem csak munkám, hanem a karrierem is el tud indulni, rögtön szembe is jött az első és egyben legnehezebb feladat, a lakhatás választás. Persze gondolkodtam én is azon, hogy egy saját lakást bérelek valahol, azonban az albérlet iszonyatosan drága Budapest területén, és azt is el kell mondjam, hogy sokszor azt látom az embereken, hogy sokkal jobban jártak, hogy a kiadó szoba budapest területén kínált lehetőségei közül választott. Persze mindenki attól tart ebben az esetben, hogy valakivel vagy valakikkel együtt kell élni, de igazság szerint sokkal nagyobb gondot tud okozni az a főbérlő, akivel nehezen jön ki az ember, mint az a lakótárs, akivel könnyedén ki tud alakítani egy jól működtethető lakótársi viszonyt az ember.

Persze azért azt el kell mondjam, hogy amire én megtaláltam a kiadoszobabudapest.hu csapatát, és elkezdtem velük a közös keresést, rengeteg felesleges körön voltam túl, éppen ezért mondom el azóta mindenkinek, hogy ne tegye, felesleges a magánhirdetések között bogarászni, azonnal forduljon a Global Best Property Zrt. égiszei alatt működő kis csapathoz, és biztos lehet benne, hogy nem csak gyorsan fog lehetőségeket találni, hanem tökéletesen elégedett lesz majd a lakással és a csapat eredményeivel is. Abban is biztos vagyok, hogy az ő általuk kínált szobák mellett élőkkel nem lesz gond, sőt, én nagyon jó barátokra tettem szert a kiadó szoba mellé. Én hálás vagyok ennek a csapatnak és biztos vagyok benne, hogy más is így fogja érezni magát.